Pár pontban összefoglaltam -kicsit másként, mint a szakirodalom (lásd: Felnőttkori kötődés)– amit a kötődési szintekről („stációkról”) tapasztaltam magamon és másokon is.
Annyit elöljáróban, hogy természetesen ez a 3 szint nem választható el élesen egymástól, hanem inkább különböző állapotokat, hullámzásokat ír le, így akár egy-egy időszakot, de egy-egy konkrét embert, kapcsolatot is jellemezhet.
Viszont megfigyelhető, hogy melyik az az állapot, amiben jellemzően vagyunk, “megragadtunk” és mik azok a lépések, amik a függetlenség felé vezethetnek?
1. „stáció”: A kiszolgáltatottság időszaka. Fontosabb számomra a kapcsolat, mint akár annak a milyensége.
– Gyerekként: „nincs más választásom, mindent kénytelen vagyok megtenni/elviselni azért, hogy életben tartsanak, hiszen a számomra fontos személy nélkül nem tudok életben maradni”
– Felnőttként: “úgy érzem, hogy nincs más választásom/félek a magánytól, ezért mindent megteszek, elviselek, mert úgy érzem nélküle nem tudok élni, magányos vagyok, nem vagyok biztonságban.”
2. „stáció”: A remény/sóvárgás időszaka. Azt hiszem, hogy ha én megváltozom, a másik is megváltozik a kedvemért/megváltoztatom, akkor majd minden -nekem is- jó lesz.
– Gyerekként: „anya/apa ha ügyesebb/okosabb/kedvesebb/szófogadóbb leszek, majd szívesebben foglalkoztok velem és kevesebbet a háztartással/munkával stb., akkor végre megkapnám azt a figyelmet, törődést, szeretetet amire mindig is vágytam”.
– Felnőttként: „ha kedvesebb/türelmesebb/megértőbb/vonzóbb leszek számára, akkor majd szívesebben lesz velem. Hiszen amúgy annyira jó ember, csak sok a munkahelyi stressz/nehéz gyerekkora volt stb. Csak egy kicsit kéne változnia neki is a kedvemért, és annyira jó is lehetne…”
3. „stáció”: A függetlenség állapota. Fontosabb vagyok már magamnak mintsem, hogy olyan kapcsolatban maradjak, ahol nem értékelnek, nem becsülnek, nem szeretnek, (ki)használnak, cikiznek, lenéznek, bántanak, megaláznak stb.!
– Ez csak felnőttként működik: „már én értékelem/becsülöm/szeretem magam annyira, hogy inkább ne legyen kapcsolat, mint hogy ilyen: számomra destruktív, megalázó, bántó stb.”
Ezzel a döntéssel vállalom az eleinte vele járó fájdalmas állapotot, érzéseket is: az egyedüllétet, a magányérzést, a szorongásokat, félelmeket, netán bűntudatot stb. és így válok valóban függetlenné a kapcsolattól, hiszen a biztonságot már nem a kapcsolat adja, hanem én adom magamnak.
Ennek következménye nem az, hogy “elszállok” és egyedül élek hanem, hogy független lettem, és nem megfelelési kényszerből, hanem szabad akaratomból kapcsolódok azokhoz, akikhez szeretnék és akik hozzám is szeretnének/képesek és nem kapcsolódok azokhoz, akikhez nem szeretnék és akik hozzám sem szeretnének/nem képesek.
A függetlenségig eljutni szinte mindig csak segítséggel -egy segítő kapcsolaton keresztül- lehet, mert hiába a tudás, az értelem, ha nem volt “zsigeri tapasztalatunk” arról, hogy milyen elfogadva, megértve, támogatva lenni és önállóvá válni. Egy segítő kapcsolatban lehetőség van megtapasztalni, hogy: “van jog(osultság)om is egy kapcsolatban, nem csak kötelességem, kényszereim és fokozatosan eljuthatok odáig, hogy független legyek”.
Fotó: https://pixabay.com
