Szomorú vagyok, mert elment…És már most hiányzik.
De ugyanakkor hálás is vagyok, mert -ha csak egy picit is- lehetett vele személyes élményem is. Személyisége meghatározó volt számomra.
1993-1997-ig jártam az azóta nem már nem létező Berzseny Dániel Tanárképző Főiskolára Szombathelyre, mint testnevelés szakos hallgató.
Mielőtt még felvettek volna, az volt az alap meggyőződésem, hogy a személyiségünk alakulásában a szülők után/mellett a pedagógia, a pedagógus lehet a másik fontos, meghatározó személyiség. A másik meggyőződésem az volt, hogy a testnevelésen keresztül lehet talán a legjobban hatni a gyerekekre. (Zárójelben, de nem mellékesen jegyzem meg, hogy ebben meghatározó szerepe volt a középiskolai testnevelőmnek, Ferenc Kátai Tanár úrnak, aki a mai napig is nekem: A PEDAGÓGUS!) ezért számomra a testnevelés szak nem a tanításra, az oktatásra való felkészülést jelentette, hanem a pedagógussá válás folyamatát.
A képzésem közben elkezdtem foglalkozni alternatív pedagógiákkal, aminek „csúcs pontja” lett az, hogy 1995-ben eljutottam a Waldorf pedagógiához.
Nagy hatást gyakorolt rám Rudolf Steiner, és az általa megalkotott pedagógia, amire az volt az első, „zsigeri élményem”, hogy: „ez az, végre: ilyen pedagógiát szerettem volna/szeretnék én is élni, képviselni!”.
Nagy lelkesedéssel vágtam bele a mélyebb tanulmányozásába, így nagyon hamar eljutottam Dr. Vekerdy Tamás-hoz, mint a hazai Waldorf mozgalom atyjához.
Felvettem a kapcsolatot a főiskolai pedagógia tanárnőmmel is (Agnes N. Toth), aki nyitott volt arra, hogy akár a tanárképzésbe is nagyobb hangsúlyt kapjanak az alternatív pedagógiák.
Az álmom az volt, hogy -persze a többi irányzat képviselőit is hívjuk meg előadni a Főiskolára, de- elsősorban és mindenekelőtt Vekerdy Tanár úr jöjjön el!
Sikerült megszereznem a telefonszámát és 1996-ban beszéltünk is, ahol elmondtam neki, hogy mi a szándékom/unk és vállalna-e egy előadást nálunk Szombathelyen. Elmondta, hogy szívesen. Aztán rátértünk ennek feltételeire is, amelyek között ott volt természetesen a tisztelet díj is. Azt mondta, hogy egy 2 órás előadást, ő 25.000 Ft-ért vállal. (Csak, hogy el tudjuk helyezni időben és térben az összeg nagyságát: akkoriban Magyarországon 14.500 Ft/hó volt a minimálbér). Elcsendesedésemre Tanár úr azt mondta, hogy: „igen, tudom, ez nagy összeg, de úgy gondolom, hogy a tudásnak, a tapsztalatnak meg kell adni a megfelelő értéket, megbecsülést…”.
Értettem én akkor is, és egyet is értettem vele maximálisan, csak azt is tudtam, hogy ekkora összeget a Főiskola nem fog kifizteni egy előadásért….
Így is lett.
Nem sokkal később megtudtam, hogy Tanár úr előadást tart a Győri Waldorf óvoda megnyitása kapcsán szülőknek Győrben, ezért kölcsönkértem a Főiskoláról egy kamerát, és elutaztam Győrbe, hogy felvegyem.
Galád mód: nem kérdeztem meg, hogy felvehetem-e, Tanár úr pedig nem szólt, hogy nem…így sikerült a 2,5 órás előadást és az azt követő kérdéseket-válaszokat rögzítenem.
Óriási élmény volt élőben hallgatnom őt, akkor tapasztaltam meg, hogy hatalmas tudása és tapasztalata „mögött”, egy hiteles, bölcs, szenvedélyes személyiség él, így a mondatai, szavai, nézetei nem csak szavak voltak, hanem élő igazságok.
Mondanom sem kell, rongyosra néztem utána a VHS kazettát, és addig nem nyugodtam, amíg nem kaptam engedélyt arra, hogy levetítsem a Tanárképzőn is. Megkaptam! Kiplakátoltam mindenütt, kértem hozzá videomagnót + TV-t -nem volt kivetítő- és a Főiskola egyik kollégiumának társalgójában sikerült levetíteni.
Ezek után talán nem meglepő, hogy a szakdolgozatom témája is Waldorf pedagógiai vonatkozású lett…
Sokat olvastam, kutattam…
Ezen kívül, az akkor még leendő, majd későbbi ex-feleségem, aki 1996-ban elkezdte Solymáron a Waldorf tanárképzőt, 1997-ben segített leszervezni egy 2 hetes Waldorf iskolai hospitálást Budapesten -ami azért volt nagy szó, mert ezek az iskolák úgy általában nem szeretik „mutogatni magukat”, + a megfigyelő befolyásolja az órákon kialakult finom, emberi légkört- ahol minden lehetséges oldalról igyekeztem megtapasztalni azt, hogy milyen is ez a pedagógia élőben. De nem csak a testnevelés órákat figyelhettem meg, hanem a szünetekben is figyeltem a gyerekeket, hogy a kicsik-nagyok hogyan viselkednek nem tanórai keretek között…Óriási élmény volt látni, hogy nem „ölik egymást”, hanem játszanak! Voltak, akik énekes-táncos játékokba kezdtek maguktól, nem tanári elvárásra, kérésre és úgy általában: vidámnak látszottak.
Voltak kamaszok, akik elmondták, hogy a felső tagozatot még állami iskolában kezdték, de mivel annyira rosszul érezték magukat a sok stressz miatt, a szinte mindennapos fej- és hasfájások miatt, hogy inkább szüleik úgy látták jónak, ha áthozzák őket ide. És azóta vidámak, élvezik a tanulást és „még betegen is bejövünk, mert hiányzik az iskola…”
A másik meghatározó élményem az volt, hogy ugyan utolsó tanévemet töltöttem Szombathelyen, de amikor csak lehetett, „fellógtam” Solymárra és beültem a Waldorf Tanárképző előadásaira. Itt hallhattam -ha jól emlékszem a nevére- Fenyő Ervin irodalom óráját Rómeó és Júlia történetéről, amit olyan szenvedéllyel adott elő, mint a legjobb színészek -ahogy Vekerdy Tanár úr is szokta mondani: „a rossz színész az, aki csak eljátsza a szerepét, míg a jó színész: azzá válik, akinek a bőrébe bújik éppen”- katartikus élmény volt. Láttam óra előtt Ervint „készülni”: boldog mosollyal az arcán, lecsukott szemmel „meditált”(?) a napon…
És természetesen hallottam Vekerdy Tanárurat is pedagógus szerepben, aki nem csak beszélt arról, hogy: „hülye kérdés nincs, csak hülye válasz…így ha a diákban felmerül egy kérdés, azt mindenképpen azonnal tegye fel, mégha látszólag semmi köze nincs a témához, mert valami misztikus dolog folytán, az biztosan nem véletlenül jutott eszébe…” hanem így is tanított…
Egy ilyen „illegális napom” közben sikerült Tanár úrral kettesben ebédelnem egy közeli kis étteremben Solymáron. Tanár úr kolbászos, csülkös babgulyást evett rendes fehérkenyérrel…És közben arról kezdett beszélni -remélem nem haragszik meg rám fentről, hogy ezt elmesélem- hogy: „elszomorít az, hogy egyes Waldorf szülők, valamiért azt gondolják, hogy csak a bio, öko ételek a jók a gyereknek, holott sokszor azok ízetlenek, élvezhetetlenek, ehetetlenek. És a szülők nem is tudják, hogy a legjobb szándékuk szerint elkészített bio-tönköly barna-kenyér-szendvics legtöbbször a kukában végzi az iskolában, mert a gyereknek nem ízlik…Ezért én úgy vagyok vele, hogyha választanom kellene egy halvány-zöld, savanyú bio-banán és egy gyönyörű sárga, édes, zamatos, génkezelt banán között, akkor én a génkezeltet választanám.”
Aztán persze rátértünk a szakdolgozatom témájára is -ekkor már megvolt a konkrét címe: „Testnevelés a Waldorf iskolákban – Waldorf pedagógia a testnevelésben?”. Örült neki, hogy valaki foglalkozik ezzel a témával, mert magyarul addig nem jelent meg ilyen vonatkozású írás. Végül -egyebek mellett- sok sikert kívánt hozzá.
1997-ben pont Szombathelyen került megrendezésre az OTDK, ahol elindultam ezzel a szakdolgozati témával. A keretek szerint mindenkinek csak 10 perce volt előadni és 10 perc volt arra, hogy a feltett kérdésekre válaszoljon. Ez a téma annyira megmozgatta az ebben a szekcióban -óvodai és iskolai pedagógia- ülő jórészt pedagógusokat, hogy 40 perces kérdezz-felelek, és vita alakult ki a 10 perces előadásom után…
Végül különdíjat nyertem, ami miatt szakdolgozati konzulensem -és egyben tanárom: Erika Ekler– aki végig szinte „anyai szeretettel” támogatta az „ügyemet”, előre megajánlotta az ötöst és emiatt nem kellett szakdolgozatot védenem…
Előre ugorva az időben: 2016-ban kerestem meg újra Vekerdy Tanárurat, egy -a családterapeuta képzésben- csoporttársammal együtt, hogy tudna-e, szeretne-e partner lenni abban, hogy beszélgessünk vele nyilvánosan az apák helyzetéről, szerepéről, fontosságáról „kérdezz-felelek” formában.
Ezt írta e-mailben, hogy:
„Kedves Kinga, Kedves András!
Fontos kérdés, amit felvetnek, jó közelítés – de pillanatnyilag nem az enyém. Én most nyakig vagyok az iskolák, óvodák és ehhez kapcsolódóan a kamaszkor ügyeiben és ami mindezeket illetően a szülők felvilágosítását illeti…”
és itt még ajánlott valakit maga helyett, aki szerinte tudna velünk együttműködni ebben a témában…
Azt gondolom, hogy ez mondata pontosan foglalja össze munkásságának lényegét, mert szerintem: egész életében „nyakig volt az iskolák, óvodák és ehhez kapcsolódóan a kamaszkor ügyeiben és ami mindezeket illetően a szülők felvilágosítását illeti…”
Maradandót és soha el nem múlót alkotott, képviselt hiteles személyiségével.
Én -és még biztosan sok-tízezer szülő, tanítvány- amíg élek, őrzöm magamban emlékét, személyiségét.
Saját szavaival búcsúzom tőle:
„Hiszek a halál utáni életben. Mást nem is tudok elképzelni. Bár maximálisan világi embernek tartom magam. Egyszer réges-rég, egy mélyen hívő barátommal ültünk egy éjszakai járatú villamoson, és arról beszélgettünk, hogy van-e halál utáni lét. Ő azt mondta, elképzelhetetlennek tartja. Én, a szkeptikus viszont: másképp elképzelni sem tudom, evidencia, hogy van! Azóta is így vagyok ezzel. El nem tudom képzelni, hogy a halál után kész, vége. És a gyerekek sem így képzelik el. Ők is el tudják fogadni, hogy visszatérünk: víz lesz belőlünk, patak, felhő…”
Találkozunk a „vízben, patakban, felhőkben”!
Isten Önnel Tanár úr!
