Nekem a tehetetlenség = nem tehetem meg.
Röviden:
Minden gyerek azzal az egyértelmű “drive”-al születik bele a világba, hogy megismerje önmagát és a világot. (Aki látott már kisgyereket közelről, tudja micsoda erő, energia van benne erre 😉)
Ehhez -adott életkori sajátosságaihoz igazodva- kíváncsiságra, biztonságos keretekre, kapaszkodókra van szüksége.
Így válhat belőle önazonos, másokkal és a világgal harmóniában elő ember.
Ha nem ezt a támogató, biztonságos, kiváncsi közeget, hanem a szülő hiedelmeit, vágyait, elvárásait, félelmeit kapja, akkor nem kereteket, hanem korlátokat, amik -különböző okokból- azt üzenik neki, hogy amit szeretne, azt nem teheti, helyette kénytelen azt és úgy, ahogy a szülő (világ) várja tőle, engedi.
Tehát a tehetetlenség a tettvágyamra érkezett nem adekvát válasz, ami felnőttként már belsővé vált, belülről korlátoz. Azért feszít, mert ott van bennem a késztetés, hogy tegyek valamit, de erre automatikusan jönnek a tiltó, korlátozó gondolatok, érzések: „haszontalan”, „lényegtelen”, „nem szabad”, „nem illik”, „szégyenletes”, „veszélyes” stb.
#csiziandras
(Fotó: pixabay)
