Húsvéti saját gondolatok…
Jézus példája ugyan egyetemes, de számomra személyes utat/párhuzamokat is mutat.
Jézus azzal, hogy „vállalta a keresztet”, azt üzeni nekem, hogy én is vállaljam a saját magam, a sorsom! Mindent, amit kaptam és nem kaptam.
Ő bármelyik pillanatban megmenthette volna magát, bármikor választhatta volna a könnyebb utat, de nem tette. Végig ment rajta nyíltan, „nem szégyellve sebeit”!
Az én vállalásom az lehet a saját életemben, hogy olyannak vállalom magam, amilyen vagyok. Nem kerülöm a kihívásokat, nem tagadom a sérültségem, nem csinálok úgy mintha, nem építek hamis falakat, egot, egzisztenciát stb…
Vállalom magam! Mindent! Az összes élményt, történést, hibát, traumát, aminek eredményeképpen olyanná váltam, amilyenné!
Jézus halála „pokoljárása” és „feltámadása”, „újjászületése” azt jelenti számomra, hogy: vállalom azokat az érzéseket, történéseket is, amit kicsiként nem bírtam el és ott maradt lelkem mélyén „lehasítva”, „bezárva egy pincébe” (tudatalattiban). Így voltam csak képes/kénytelen valahogy túlélni, hogy nem engedtem kiszabadulni, nem bírtam érezni…
Ezeknek az érzéseknek a legmélyebb pontja: a halálfélelem. Az attól való jeges iszonyat, hogy ha nem szeretnek (lelki halál), nem táplálnak (fizikai halál), akkor itt és most végem…megsemmisülök!
Évek, évitizedek mentek el azzal, hogy próbáltam jó, szerethető lenni minden helyzetben mindenki számára és vártam, hogy majd valaki értékel, szeret, megment, valaki vállal!
De nem sikerült…nem sikerülhetett, hiszen: ezek az érzések, én-részek, mindannak a „sűrített egyvelege”, amiket sosem akart belőlem senki, ÉN SEM! Nincs hozzá út, nincs hozzá kapcsolat, nincs arra tapasztalat, hogy milyen befogadni, elfogadni a szeretetet! Hiába vágyom rá, sosem tudom megkapni, beengedni, hiszen sosem szeretett, vállalt senki…így maradt az állandó sóvárgás…
Aztán sok év után rájöttem, hogy nincs más út, mint hogy én fordulok magam felé, én vállalom az eddig vállalhatatlant is: feltétel nélkül! Akkor is, ha örökre így marad, mindig: MOST!
Élni nem csak a jó dolgokat és azok „kergetését”, „halmozását” jelenti, hanem azt, hogy mindent hagyni érezni, megélni! Mindent, a „pokoltól a mennyig”, a halálfélelemtől a boldogságig! Csak így lehetek teljes és csak ekkor leszek képes befogadni is, ha már magam megtaláltam az utat a legmélyebb érzésemtől a legmagasztosabbig is!
Kívánok Mindenkinek Felismerésekkel Teli Húsvétot és egyben: Újjászületést!
#csiziandras
(Fotó: Franco Zeffirelli: A Názáreti Jézus c. filmjéből)
