Munka vs hivatás?
Olvastam valahol, ezt a „bölcsességet”:
„Ha nem küzdesz azért, hogy megvalósítsd az álmaidat, akkor valaki más fog használni arra, hogy megvalósítsd az övét!”
Bár önmagában egy ilyen bölcsesség nem old meg semmit, de van, amikor már egy belső folyamat addig jutott, hogy elég egy pici “lökés” ahhoz, hogy a vágy cselekvésbe forduljon…
Saját példa: 2008-ban fogadtam az első kliensem. Akkor még jól fizető állásom volt egy nagy multinál.
Csak munka után vállaltam be bárkit is, mert szükségem volt a “biztos bevételre”…
2017 november elején jutottam el odáig, hogy bár semmilyen félretett pénzem nem volt, az akkori kliensektől kapott tiszteletdíj nem fedezte a kiadásaimat, mégis felmondtam, mert már minden reggel -néha szó szerint is- hányingerrel mentem be dolgozni. Az volt bennem, hogy 80 évesen nem ezt a filmet akarom végignézni, hogy a biztos fizetés miatt olyat csináltam egész életemben, amit igazán nem szerettem és feladtam azt, amire valójában vágytam volna…
A felmondás napján, ahogy mentem a munkahelyemről az akkor még mástól bérelt rendelő-szobámba (20 perces út): 3 új kliens jelentkezett…
(Bővebben is írtam erről ebben az írásomban: Életem első 9 km-s futása)
#csiziandras
Fotó: pixabay.com