Az életkorról:
55 leszek idén.
A korom, mint szám sosem érdekelt.
Tényleg. Most sem!
Az eddigi életem sokkal nagyobb részét állandó szorongásban, sokszor rettegésben, elégedetlenségben éltem függetlenül attól, hogy éppen milyen körülmények vettek körül. Így volt ez akkor is, amikor új építésű lakásban laktam és a HP-nál voltam Account Delivery manager jó fizetéssel, céges autóval és persze akkor is, amikor napi 10 órában építőipari segédmunkás…meg közte is bármikor.
Hogy miért? Mert bántalmazott és egyben lelkileg elhanyagolt gyerek voltam és ez olyan mélyen határozta/határozza meg az életem, hogy a legjobb külső körülmények sem tudják feledtetni azt a mélyen rögzült törvényt, hogy “a világ veszélyes, bármikor elpusztíthat valami/valaki”. Lelki oldalról megfogalmazva: “elsüllyednék szégyenemben…jobb lenne, ha eltűnnék, nem lennék”.
Ilyen belső lelki környezetben csak az adott helyzet túlélése volt a lényeg, fel sem merültek tágabb összefüggések így pl az sem, hogy hány éves vagyok, holt tartok, csak az, hogy „nem vagyok biztonságban, túl kell élnem valahogy”.
Az utóbbi pár évben kezd átbillenni az arány: egyre több dolgot tudok megélni a jelenben úgy, ahogy van és egyre kevesebb az, ami a túlélésről, elkerülésről szól.
A fejlődésem nem lineáris, hanem nagyon lassan “ellaposodó -de néha azért újra meredeken zuhanó-emelkedő- sinus görbékből” áll. Közben persze vannak végállomásnak tűnő, de valójában: mérföldkövek.
De, amit megtanultam ezzel kapcsolatban:
- Tudomásul venni a testi-lelki valóságomat anélkül, hogy jónak vagy rossznak minősítsem
- Megkérdezni magamtól, hogy: mit szeretnék, mire vágyom? Ahelyett, hogy azt firtatnám hogyan lehetne jobban csinálni
- Arra fókuszálni, hogy mit tehetnék magamért, nem arra, hogy kinek mi lenne a jó!? Ezt persze nem jelenti azt, hogy más nem fontos, csak annyit, hogy nem helyezem magam jól-léte elé (lásd önfeláldozás)
- …és azt, hogy még ezeket sem tudom tökéletesen csinálni…
Így lesz az életem lassan egyre békésebb, mert elkezdtem ELÉG lenni magamnak. Ebből születik az elégedettség, nem a pozícióból, céges autóból, házból vagy vonzó testből, szép tájakból stb. Mert ezeket nem tudom úgysem élvezni, jelen lenni a pillanatban, ha magamnak nem vagyok ELÉG.
És a végére egy Vekerdy Tamás idézet:
“Az van, ami van!” 🙂
